|
Magányosan vagy ketten?
Ha nem tudnánk, hogy a magány volt az első ember első problémája, akkor esetleg azt hihetnénk, hogy egy modern jelenségről van szó. Minden korban éltek magányos emberek, és ma sincs ez másképp.
Isten megteremthette volna Évát Ádámmal egyszerre, de nem ezt tette. Éva megformálása tökéletes isteni terv és időzítés szerint történt. Ha egy időben történt volna férfi és nő teremtése, akkor Ádám nem lett volna magányos, nem lett volna hiányérzete, nem ébredt volna benne egyfajta vágy, olyan, mint amikor még nincs valakinek párja.
Nem jó egyedül
A világ megteremtése után a Teremtő minden más esetben azt látta, hogy „jó” (1Móz 1:31), itt azonban azt állapította meg, hogy „nem jó”. „Nem jó az embernek egyedül” (1Móz 2:18).
Hogy miért nem előzte meg Isten ezt a problémát rögtön az elején? Csakis az ember érdekében. Ádámnak rá kellett ébrednie, hogy mire van szüksége. „Aki a disszonanciát nem ismeri, a harmóniát értékelni nem tudja” – így fogalmazta meg Kodály Zoltán annak szükségességét, hogy előbb valami rosszat vagy kevésbé jót kell megtapasztalnunk ahhoz, hogy igazán értékeljük, ha megtörténik az, ami igazán jó.
Nagyon fontos tehát, hogy egy párkapcsolat kialakulása előtt az érintettekben felmerüljön egyfajta igény arra, hogy megosszák életüket egy másik személlyel. Isten célja nem az volt az emberrel, hogy egyedül maradjon, és most sem az a célja. Az Úr emberi kapcsolatok igényével teremtette Ádámot, és nem Ádámtól származik ez az igény vagy vágy. E nélkül az igény nélkül az ember akár nyűgnek is érezheti a kapcsolatot. Ha valaki úgy érzi, hogy egyedül tökéletes, és nincs egyfajta hiányérzete, ne kössön házasságot csak azért, mert keresztény körökben ez a szokás.
Sokan magányosak
Aligha ismerhetjük meg, milyen érzés lehet a földkerekség egyetlen embereként élni. Mégis sokan úgy élik le életüket, mintha napjainkban is ilyen helyzettel kellene megbirkózniuk. A magány ezért általános jelenség ma. Százak és ezrek élnek magányosan hatalmas méretű lakótelepeken, csak azért, mert nem képesek vagy nem hajlandóak kapcsolatba lépni más valóságos személyekkel. Ráadásul az ismerkedés mindig kockázatot is jelent – bármely irányba eldőlhet egy új kapcsolat –, és vannak, akik nem képesek ezt felvállalni. Azonban, ha az ember igazán rájön, hogy nem lehet teljes életet élni egyedül, akkor nem fog ölbe tett kézzel ülni, hanem tesz is valamit a változás érdekében. „A változtatás szükségességének felismerése sürgeti a végrehajtást, azaz a tényleges változtatást” – írja Stephan Lermer Szeretet és félelem c. könyvében.
Egyesek úgy érzik, szüleik és testvéreik tökéletesen kielégítik társaságigényüket, és nem érzik magukat egyedül, hiszen családban élnek. Isten azonban teljesen mást tervezett az ember számára. A Biblia álláspontja szerint a felnőtt férfi (és nő) ne a szüleihez ragaszkodjon elsősorban, hanem a házastársához (1Móz 2:24). Egy olyan személyhez, aki hozzá illő, aki nem egy másik generáció képviselője, aki sokkal jobban meg tudja érteni őt. A szülők is jobban tennék, ha érett felnőttnek tekintenék felnőtt korú gyermekeiket, és nem hátráltatnák őket a párválasztásban. Elszomorító tény, hogy sokan harminc fölött is a szüleikkel élnek, és nem képesek önállósodni. Bátorítani szeretném a harmincasokat, hogy barátkozzanak meg azzal a gondolattal, hogy a szülőktől való elszakadás előnyükre válik. Lehet, hogy egy ideig érdemesebb egyedül élniük ahhoz, hogy felkészüljenek a házasságra.
Egy másik alternatíva, amikor valaki azért nem akar párkapcsolatot létesíteni, mert úgy érzi, megfelelő „társ” számára a kutyája. Nem csupán egyes fiatalok gondolkodnak úgy, hogy egy kutyában nem lehet csalódni, felnőtt korú szingli férfiak és nők laknak együtt úgy egy kutyával, hogy nem is gondolnak arra, hogy egy házastárs többet jelenthetne. Hihetetlenül elkényeztetik kedvencüket, és nem vágynak sem házasságra, sem pedig családra. Nem véletlen, hogy Ádám nem találta kielégítőnek az állatok társaságát, ennél többre vágyott. Elszomorító és sajnálatra méltó, aki úgy gondolkodik, hogy egy kutya jobb társ, ahelyett hogy megadná az esélyt egy igazi kapcsolatnak.
Egy valódi társ
A házastárs többet jelent, mint a szülők, a háziállatok vagy bárki más. Többet jelent, mint barátnő vagy menyasszony, barát vagy vőlegény. A házasság szorosabb kapcsolat, mint a jegyesség; férj és feleség igazán egymáshoz tartoznak. Nincs senki, aki közelebb állna az emberhez, mint a házastársa. Nincs ennél mélyebb és közelibb kapcsolat férfi és nő között. A házastársak egymásra támaszkodnak, együtt tervezik meg életüket, együtt várják születendő gyermeküket, osztoznak egymás sikereiben, de a kudarcokat is könnyebben elviselik ketten. Akik a házasság elbagatellizálása helyett felismerik annak gyakorlati, építő hatását, és tudják, hogy társuk segítségével képesek lesznek többet kihozni magukból, természetesen kezdenek el többes számban gondolkodni: az „én” helyett megjelenik szóhasználatukban a „mi” személyes névmás, és a „mi”-ben kiteljesednek mindketten. Ketten az élet nemcsak könnyebb, de sokkal szebb és teljesebb is. A házasságkötéssel megszűnik az a bizonyos hiányérzet, amit már Ádám is érzett annakidején. Valósággá válik, ami korábban csak álom volt. Aki egyedül él, minderről csak halvány sejtése lehet. Akinek viszont van elég bátorsága és bölcsessége a házassághoz, Isten egyik legszebb ajándékával lesz gazdagabb.
F. Szőllősi Csilla
anyakönyvvezető
|
