|
|
CIKK
|
Ketten együtt Lettországban
FOTÓALBUM MEGTEKINTHETŐ ITT >>
Három balti ország, Lettország, Litvánia és Észtország közös meghívására érkeztünk feleségemmel augusztus 5-én Rigába, ahol egy 15 párból álló csapat várt bennünket a meghirdetett házasságerősítő tréningre. Mivel a három ország lakói különböző nyelveket beszélnek, két nyelvben állapodtunk meg, amelyet jobbára mindenki megért: én angolul tartottam az előadásokat, egy kedves régi ismerősünk, Irina pedig oroszra fordított.
Öt párral már többéves barátság köt össze bennünket, hiszen együtt tanultunk a minősített családi életre nevelő képzésen (Certified Family Life Education), amelynek alapján a saját képzésünket is elindítottuk (www.csen.hu). Az elején kellett egy kis idő, hogy mindannyian hozzászokjunk a szituációhoz, így néhány óra után nagyon jó csoportdinamika alakult ki és a résztvevők elég biztonságosnak érezték a légkört ahhoz, hogy kapcsolatuk mélyebb rétegeiből is megosszanak a csoport tagjaival élményeket. Szombaton és vasárnap zajlottak a foglalkozások, amelyeken többek között az alábbi kérdésköröket érintettük: Kommunikáció, konfliktuskezelés, közelség és rugalmasság, szexualitás, szerepértelmezés és lelkiség. Természetesen (ahogy tréningjeim résztvevői már megszokhatták) nem elméleti fejtágításra kell gondolni, hanem oldott hangulatú, interaktív foglalkozásokra, amelyeken számos szerepjáték, páros és csoportos feladat segítette az újonnan szerzett információk elmélyítését.
A tréning végén sokan visszamaradtak és azt kérték, beszélgessünk még néhány személyes kérdésükről, így egy másfél órás "ráadásban" még közelebb kerültünk egymáshoz. A program kiértékelési nyomtatványán többen megjegyezték, hogy "végre egy európai előadót hallhattunk, aki érti a kultúránkat és a tengerentúli kutatásokat a mi élethelyzetünkre szabva tudta bemutatni."
Vendéglátónk, Dzintars (a neve borostyánkövet jelent, amelyből nagyon sok van Lettországban és amely sok étterem, üzlet, és más vállalkozás neve is) igazi házigazdaként szeretett volna mindent megmutatni országából, ami csak a rendelkezésre álló néhány napba belefért. Így péntek este elvitt bennünket Jelgavába, ahol a valamikori orosz cár feleségének téli kastélya áll, hétfőn és kedden pedig megnéztük Rigát és természetesen a Balti tenger egyik gyöngyszemét, az üdülővárost, Jurmalát.
Érdekes volt látni a régi és az új világ keveredését. Sok helyen még mindig a szovjet építészet "remekei" ékeskedtek, máshol pedig az elmúlt években gombamódra felhúzott posztmodern életérzést sugárzó impozáns köz- és magánépületek sorakoznak. Az igazán régi, középkori épületekből viszonylag kevés van, mert a második világháború alatt nagyon sok települést a földig romboltak. Amikor éppen az oroszok voltak benn, akkor a németek bombáztak, amikor pedig a németek voltak benn, akkor az oroszok szórták a robbanótölteteket.
A megszállási múzeum szomorú képeinek megtekintése után (ami része a lettországi kötelező protokollnak), átélhettük a 800.000 lakosú vibráló életű és virágokkal teli főváros hangulatos utcáit és a mindenhol jelenlévő utcaművészeit. Gyönyörű látvány volt!
A nap fénypontját mégis Jurmalában éltük meg, ahol hosszú kilométereket sétáltunk a selymes, aranysárga homokban, térdig felgyűrt nadrágban, bokáig a 21 fokos hűs tengervízben.
Mihalec Gábor
|
|
|
Forduljanak bizalommal tanácsadónkhoz:
|
No title
|
Csizmadia RĂłbert
Kondorné Orosz Ágnes

Egyéni és párkapcsolati problémák kezelése, házassági, válási krízistanácsadás párterápiás vagy egyéni konzultációs formában.
Klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta vagyok.
Pácienseim legnagyobb része semmilyen értelemben nem tekinthető betegnek. Főként olyan emberek fordulnak hozzám, akik érzelmi, párkapcsolati problémákkal küzdenek, vagy éppen válási krízisben vannak, de nincs elfogulatlanul segítő, értő másik ember a környezetükben, akivel megoszthatnák a gondjaikat, aki mellett hangosan és következmények nélkül gondolkozhatnak a problémájukról
Ismerje meg Kondorné Orosz Ágnest
|
|
További tanácsadók
elérhetőségei ITT
|
|